fbpx

Három elem játszótér

A labirintus-program után szabad, biztonságos játékra ad lehetőséget a három elem köré tervezett és épült, kifejezetten egyedi játszóterünk. Kicsik és nagyok egyaránt örömüket lelhetik a Csillagösvény föld-víz-levegő tematikájú élményelemében, ahol testi erejüket és ügyességüket is próbára tehetik.

A Homokgyárban a föld elemmel ismerkedhetnek meg játékosan a gyermekek: a vödörbe gyűjtött homokot saját erejükkel húzhatják fel a bányába, onnan csúszkákon és szállítószalagon továbbíthatják. A játszótér része egy sínen mozgó csille is, amivel a homokot el tudják szállítani a bányából, majd ki is önthetik a megfelelő helyen. Ekkora homokozóból még a felnőtteket is nehéz lesz hazacsábítani!

Mire képes a víz? Játszóterünkön ezt is játékosan megismerhetik a gyermekek. Csatornákon terelhetik a kútból érkező vizet, az erejét felhasználva kereket hajthatnak meg, és amint a víz és a föld találkoznak, egy újabb fantasztikus játék lehetőség jön létre: a sár!

Gerendákon és láncokon egyensúlyozva a levegőben is közlekedhetnek kis kirándulóink, sőt! Ezek a játék elemek már a felnőtteknek is kihívást jelentenek, ezért ezt sem érdemes kihagyni!

Mit találsz nálunk?

Sövénylabirintus-tanösvény

3,5 km hosszúságban kanyargó, tematikus sövénylabirintus, amely feledhetetlen élményt nyújt.

--» bővebb információk «--

Attila kertje

Attila kertje egy átlátszó labirintus, amely egy honfoglalás kori övcsat mintája alapján készült.

--» bővebb információk «--

Három elem játszótér

Egyedülálló játszótér, ahol földdel, vízzel és levegőben élvezhetik a szabad játék örömét a gyermekek.

--» bővebb információk «--

Turul fészek

Különleges, 8 méter magas, mezítlábas kilátó, ahová mászva kell feljutni, és gurulva lehet leérkezni.

--» bővebb információk «--

Népi játékok

Hagyományőrző és modern ihletésű, természetes anyagokból készült ügyességi játékok szabadtéren.

--» bővebb információk «--

Jurta

300 nm-es, fa és nád felhasználásával épült rendezvényhelyszín esküvőknek, csapatépítőknek.

--» bővebb információk «--

Logikai játékok

6 perces, mini labirintusok az agytorna kedvelőinek. Csapatban vagy egyedül is kihívást jelentenek!

--» bővebb információk «--

Számháború pálya

Precízen megtervezett, 2000 nm-es terep, ahol mindkét csapat egyenlő esélyekkel indul a küzdelemben.

--» bővebb információk «--

Éjszakai labirintusozások

Megismételhetetlen alkalmak, amikor a sövényben csak a hold fénye segít a kiút megtalálásában.

--» bővebb információk «--